Szeretem a kémiát. Ahogy egyik anyagból egy másikat alkotunk, ismerve a folyamat milyenségét, hogy mi megy végbe és hogyan, ez mind csodálatraméltó.
A kémia mindennek az alapja. Ha nem lenne, nem tudnánk, miből áll a testünk. A kémia választ ad a legalapvetőbb sejtek működésére.
Kémia nélkül nem lennének színek a világban, nem lennének gépek, nem lenne semmi. Az ősember, aki a barlangok falára rajzolt, is kémiát használt.
Miért nézzük akkor le ennyire ezt a tudományágat?
Sokaknak csak az jut eszébe a kémiáról, hogy jaj, de jó, sárga anyagból lett kék, milyen látványos. A látvány megfogja az embereket, de még így is, ha valaki egy nyúlfarknyi mondatot ejt arról, hogy mi is történt a szemük előtt, elfordítják a fejüket és legyintenek. "Tudósbeszéd, szakszöveg."
Pénteken voltam a Kutatók éjszakáján. Habár csak két előadást látogattam meg, azt kellett tapasztalnom, hogy ha nincsenek hozzáértő érdeklődők, a profok már nem is fejtik ki a dolgokat. Az egyik nyílt előadás volt, ott nagyon szép, látványos kísérleteket hajtottak végre, de nem tudtuk, milyen anyagokkal.
A másik előadás viszont lenyűgözött. Hullafáradt voltam már, a front miatt a fejem majd' leszakadt, de magyaráztak. Imádom, ha elmagyarázzák a történteket és jó volt tudni, hogy milyen jellegű anyaggal gyújtogattak előttünk.
A kémiához gyomor kell. Nem mindenki bírja a némelyik reakciónál felszabaduló különböző gőzök-gázok orrfacsaró, néha bűzös, hányingerkeltő szagát, de én szeretem. Tudom, hogy igen, ott valami történt.
Nem vagyok profii kémikus, sőt, még csak középiskolás szinten tanulom. De ha bemegyek a szertárunkba, jó érzés fog el, mert tudom, hogy az anyagok, amik körül vesznek, mindennek a fölépítői.
Szeretem a kémiát.
